|
|
Zene
Utolsó hsz:
atcq
Idõpont: 11:43
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Két harmad után 2-2. Nem kérdés, hogy ki a jobb ma, és hogy a ki a jobb csapat összességében. Jól támadunk a Liles-bunyó, azaz a 6. perc óta, viszont az első harmadban átjáróház volt a védelmünk, kaptunk is kettőt meg 19 lövést, de a második harmadban jobban figyelünk hátul, megszürjük a próbálkozásaikat a semleges harmadban, ha meg bejönnek, akkor jól szerelünk, takarítunk, Raycroft rebound-kontrollja életveszélyes, szóval muszáj is jól védekezni. Támadásban iszonyatosan megyünk, hihetetlen hogy TG 6 sérült csatár hiányában a maradék 11+1-ből (a plusz egy Cumi) ilyen tök veszélyes sorokat tudott kirakni, mert a W-féle sor természetesen jó, McLeod és Arnie ismét jól érzi egymást (ráadásul berakta melléjük Fuckert, aki irtózatosan jól kapar), és T.J.+Svatos is csodálatos, meg a negyedik sor is rendben van, Guite-vel, Willsie-vel meg a Cumi-gyerekkel. :) Meg kéne nyerni, mert megérdemeljük, de ha kikapunk, az sem fog zavarni, az eredmények nekünk már úgy sem fontosak. :)
|
| |
|
|
|
|
Liles bunyó bazmeeeeeg már megérte felkelni :)
|
| |
|
|
|
|
Sajnos nem láttam a meccset, de nem lehetett rossz a Blues, nekünk meg nem egy harmadon keresztül kell jól játszani... Nem baj, ma elkezdjük a nyolcmeccses hazai szériát, és a lehető legtöbb győzelmet is begyűjtjük remélem.:)
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tippeljetek a meccsre, mert ma is játszunk: barna, cshoobee, paul, sakic, kajszi, nem tudom még ki. :)
|
| |
|
|
|
|
...vagy Raycroft a kanadai válogatottban.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23308) |
|
|
|
|
|
|
|
| És ha mondjuk csak kicsivel maradunk le a PO-ról, akkor sem kell bánkódnunk, mert a 15. hely körül is simán húzhatunk majd jó játékost idén. |
|
Idéne lőtt úgyis 10+ helyre soroltak minket.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23308) |
|
|
|
|
|
|
|
Olaj bekapta a vad-faszt rendesen. Azért a qrva vájd kezd sajnos észhez újra térni, fasznak hiányzott, jó helyük volt ott a vonal alatt, meg azért az olaj se olyan gyenge, mint évelején tűntek azzal a brutális kamuwinnel ellenünk, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk velük itthon, pláne hogy ki tudja még hogy hány hiányzónk lesz most is. Luongo elég szerencsétlen, Barbarával sorra nyerték a meccseket, most meg visszajön, és egyből agyonverik őket otthon. Elég loser megmozdulás volt, mintha csak a mi kapusunk lenne. a flémsz meg változatlanul vörösen izzik, attól tartok, velük már csak a golfpályán vehetjük fel a kesztyűt május-június tájékán - köcsög dizsonkát fejbe lőhetnénk majd, szóval ne használjunk Hallst. :P
...Rövid NW-es körkép hangzott el, bővebb elmezésekért ajánlom a tegnapi MHC-t.
|
| |
|
|
|
|
Szvsz tökmindegy, már csak igyekszem élvezni a szezon hátralévő részét, aztán ha bejutunk, bejutunk, és játszunk még egy kicsit; ha meg nem, akkor golfozgatunk, meg szurkolgatunk a srácoknak a VB-n (nagy lenne pl. Palkóék Smyth, Salei meg Budaj ellen játszanának többek között... ). De ha már nem jutunk be, akkor azért a nálunk jobbak sztárjait remélem szépen lebontjuk, amolyan a Kings-módra, hogy "ha már szarok vagyunk, legalább más se legyen jó". És ha mondjuk csak kicsivel maradunk le a PO-ról, akkor sem kell bánkódnunk, mert a 15. hely körül is simán húzhatunk majd jó játékost idén.
|
| |
|
|
Válasz panki hozzászólására (#23307) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha nem verjük meg az edmontont akkor szerintem nekiállhatunk csapatátépítésnek, mert annak semmi értelme nem lesz, hogy esetleg bejutunk valami csoda folytán ismét a PO-ba és 4-0-val távozunk az első körben.
|
| |
|
|
|
|
Újraélesztettem a LEM meccsösszefoglalók rovatot az oldalon, lehet olvasgatni akit érdekel, most jól tolják úgyhogy érdemes is :) (amikor nem akkor is persze :P)
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23304) |
|
|
|
|
|
|
|
na, már ilyen nyálas zenét is játszotok?
egyébként tippelj! meg barna is, bár ő az előző meccset meg a kérdéseket is kihagyta :P
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#23303) |
|
|
|
|
|
|
|
Pippo!nalam a this I love megy adon.
|
| |
|
|
|
|
Nézegettem a Blues sérült listáját, hát ők sincsenek könnyebb helyzetben mint mi, akár még nyerhetünk is. Aztán a hosszú hazai sorozaton hozni kell a kötelező győzelmeket, hogy kicsit biztosabban álljunk a playoff talaján.
|
| |
|
|
|
|
vagy inkább szemet szeget a vastyúk talál bazmeg
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23300) |
|
|
|
|
|
|
|
tipikus vaktyúk is talál szeget esetek voltak :)
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#23299) |
|
|
|
|
|
|
|
Kamu win? Úgy mint a DET és a CHI ellen?
Amúgy egyetértek veled a többiben.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23298) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyébként jövőre kapuskérdésben nagyon simán meg lehetne azt lépni, hogy Raycrofttal nem hosszabbítunk, csak az RFA Budajjal, és Weiman megkapja fent a backup-posztot. Szerintem a cap szempontjából biztos jó lenne, és tessék megnézni mit művel a LEM-ben, most érte el az ötödik SO-ját (amivel ligaelső holtversenyben), úgy hogy a csapatnak gyakorlatilag nincs is védelme. (És így még Cann is kaphatna profi szerződést.) Most is simán megállná fent a helyét, ha Raycroftnak nem lettek volna a kamu-winjei, már most követelném ezt a tranzakciót. Egyébként már Keserich volt a LEM-ben a backup, azaz talán bakasuttyó takarodik a Chiefs-be, vagy oda ahova akar. :P
|
| |
|
|
|
|
...és Raycroft is sérült. Eljutottam oda, hogy most már nem számolgatom a sérülteket, csak még a rend kedvéért egy inaktív lista mára: Sakic, Stastny, McCormick, Laperriere, Foote, Raycroft, Jones (?). Feels like 2007-08.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23296) |
|
|
|
|
|
|
|
Jones várhatóan min. egy meccset kihagy, úgyhogy a STL ellen Guite játszhat. És mivel hát sérülés, gondolom ebből is többhetes pihenő lesz, de itt már úgyis mindegy, szóval nem oszt, nem szoroz.
|
| |
|
|
|
|
ez is emlékeztet magamra:
|
| |
|
|
|
|
Ja, ugye a múltheti keleti Power Weekben egy mondatot szenteltem a Caps-re: "Az Ovechkin-Backström-Semin trió fantasztikus (bár utóbbi verekedő stílusán még van mit csiszolni :D), és képesek több gólt lőni, mint amennyit kapusuk benyel, így Theodore is már – csodával határos módon – átlépte a 89 %-ot."
hát, tartom.
Raycroft eddig jobb, mint Theo az itt töltött 3 évében, én elégedett vagyok vele, backupnak megteszi, többnek azért már jócskán rizikós, most back-to-back wonder (utálom mint a szart ), remélem felváltva lehetőséget kapnak mindketten, és legalább az egyiket hozzuk, jobb lenne az Oilers ellenit, de akkor azt lehetőleg regularban.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#23293) |
|
|
|
|
|
|
|
Így van, nem az öreg Tejón múlik. Az Ovecskin-Bäckström-Greene hármas viszi a hátán a caps-t.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23290) |
|
|
|
|
|
|
|
Theo ha nem csinálja direkt, akkor is így sikerül neki. Ez van.
|
| |
|
|
Válasz avalanchegirl hozzászólására (#23291) |
|
|
|
|
|
|
|
Theo direkt csinalta hogy edmontont haggyon le minket..
|
| |
|
|
|
|
A legkevésbé sem neki köszönhető. Ha normális kapusuk lenne, szerintem a konferenciát is simán vezethetnék. Theo egy lúzer, mint ahogyan eddig is az volt, és az is lesz.
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#23289) |
|
|
|
|
|
|
|
csak azvan h nezd hogy all a capitals a tablazaton....
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23286) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem akarom védeni Raycroftot, de most igazán nem tehetett a gólokról. Mondjuk a 4.-ben neki is része volt. Inkább a pocsék védelemre fognám. Ennyire egyedül hagyni a Jackets játékosait. A 4. gólnál meg jó lett volna, ha a kipattanókat takarítja is valaki és nem hagyják, hogy két kipattanó után is lőjenek még egyet (Peca).
Osztom egyébként a Mason dolgot. Sikerült a félisten kapusnak 3-at bepakolni 26 v. 27 lövésből. A Stewart-féle gól pedig igazi potya volt.
A nap negatívuma, hogy a divből a kanaxot kivéve mindenki nyert. Jó lett volna tartani az előnyt.
A Blues és az olajosok elég kemény diók lesznek így egymás utáni napokon.
|
| |
|
|
|
|
Az is lehetséges ám, hogy budaj kért pihenőt, nem tudhatjuk, hogy mi van a dolgok mögött valójában.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23284) |
|
|
|
|
|
|
|
De ne szidjük Raycroftot, Theo mai 81 %-ánál még mindig jobb. A hülyegyerek 18/22-t termelt az olaj ellen.
|
| |
|
|
|
|
ja, ez meg egy túlhypeolt kis semmit nem tudó faszkalap... legalábbis ellnünk védett kétszer, semmi de semmi marha profit nem láttam tőle, nem jobb az átlag NHL-kapusnál, bár ma még e szinten is alulmaradt, lehet Raycoft jelenléte húzta le. :P Gyanítom, ugyanúgy fog járni, mint Raycroft, megkapja a Caldert egy kis fellángolásra, aztán meg jön a feketeleves...
|
| |
|
|
Válasz avalanchegirl hozzászólására (#23283) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem voltunk rosszak, idei legszorosabb meccsünk a Blue Jackets-szel, pedig most nem játszottunk olyan offenzíven és nem uraltuk a meccs jelentős részét, ellentétben az előző két találkozásunkkal. Egy pontot jó lett volna azért elcsípni. Na mindegy, Raycroft hozta a tőle vártat, meg is lett a derék 85 %. Most akkor az jön, hogy addig véd Budaj, amíg ki nem tömik?! nagyszerű. mondtam, hogy egészséges váltogatás kéne mennyivel jobb lenne, de az évek során már hozzászoktam h rendre értelmesebben gondolkodom, mint az edzői stábunk, szóval ez most sem olyan újdonság, amin kiakadnék, ettől a szezon ilyen sérüléshullámmal úgy se lehet semmit sem elvárni, tehát nem gond ez sem. :)
nézek még Nuggets-t, meg elkezdem írni a meccsösszefoglalót, mert délelőtt be kell mennem a suliba, és kevesebb időm lenne rá napközben
|
| |
|
|
|
|
azert Masont se szeretnem ha a kapusunk lenne..neki se nehez potyagolokt loni..
|
| |
|
|
|
|
Nem is kicsit 4 lövésből 3 gól egymás után
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23281) |
|
|
|
|
|
|
|
Raycroft takarodj!!! felrobbant az időzített bomba, jelentem.
|
| |
|
|
|
|
Ugyanúgy, mint NHL-ben
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23279) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát, múlt hétvégén sem találtam :P most szombaton Edmonton, azokat ütni kell. :)
|
| |
|
|
Válasz SteveGreen21 hozzászólására (#23278) |
|
|
|
|
|
|
|
Köszi szépen! Csak találunk hétvégéig valami linket, mert ha jól emlékszem, akkor most 7végén játszunk
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#23277) |
|
|
|
|
|
|
|
nem tudom, a myp2p-n nincsen sehol két meccsünk volt, egyiket követtem scoreboardon, a másik közben bebasztam amúgy 1-1-gyel állunk ott, mindkétszer a Portlanddel találkoztunk, akik tavaly kiejtettek minket a PO-ban.
|
| |
|
|
Válasz SteveGreen21 hozzászólására (#23275) |
|
|
|
|
|
|
|
pfff...de jol altok..en nem tudom hogy hany meccset lattam..(tul reg volt mar a mult ev)
|
| |
|